Köszöntjük a 90 éves Kende Hannát!

Kende Hanna a francia Société Francaise de Psychanalyse Adlérienne kiképző pszichoterapeutája, a Magyar Individuálpszichológiai Egyesület tiszteletbeli elnöke, a Magyar Pszichodráma Egyesület szupervizora.

Párizsban a Francia Igazságügyminisztérium alkalmazottjaként az ifjúságvédelemben folytatott szakpszichológusi tevékenységet és kutatómunkát. Ezekben az években fejlesztette ki azt a csoportterápiás, gyermekpszichodráma módszert, amely azóta már széles körben elterjedt. Franciaországban kidolgozott módszerét több száz szakembernek adta át Magyarországon. Úgy érezte, a saját tapasztalatait arra kell fordítania, hogy a gyerekeket saját kreativitásuk kibontakoztatásával hozzásegítse „csodálatos, kimeríthetetlen önteremtő és öngyógyító képesség”-ükhöz.

Ha Hannára gondolok, legelőször mindig az a varázsboltos jut az eszembe róla, aki, amikor eljut bármilyen gyerekközösségbe képes megszólítani, közreműködésre bírni, majd meghallani, megérteni a boltba érkező gyerek – vagy képzések esetén a felnőtt résztvevő gyermek-énjének - igényét, és olyan varázstárggyal ruházza fel, melynek birtokában ő önmagát értékesebbnek képes érzékelni.

Én magam is, amikor 1997-ben találkoztam vele, részt vettem a képzésén átéltem ezt. A mai napig nehezen tudom megragadni, hogy pontosan mitől, és miért éreztem az egyes ülések után értékesebbnek magam, annyi biztos, hogy beszippantott a módszer, és azóta is arra törekszem, hogy minél több gyereknek közvetítsem, átadjam azt, hogy átélhesse, hogy értékes, hogy szerethető, hogy elhiggye, hogy tudja saját életét alakítani.

A Kende Hanna féle gyermekpszichodráma módszer lényege

A csoport vezetője olyan helyzetet teremt, amelyben a gyermek több mint egyenértékű. A világot ő uralja, ő mondja meg a többieknek és a felnőttnek, hogy milyen szerepet válasszon. A dominancia és alárendeltség viszonyt fordítjuk meg tudatosan a játékban.

Mivel a gyerekek nagyon jól érzékelik a különbséget a valóság és a játékvilág között, az általunk felkínált térbe, mint egy csodavilágba lépnek be, ahol csodadolgok történnek. Ez nem vonatkozik a valós világra, más, mint az. De ha a gyerek megerősödik ebben a játéktérben, akkor az itt megszerzett önbizalmát már át tudja vinni a valóságba. Amikor a játékban király vagy hercegnő szerepet játszik, az nem jelenti azt, hogy koronával fog az osztályban megjelenni, és azt mondja, boruljatok le elém, mert én vagyok a királynő, de magabiztosabb lesz.

A csoporton a gyerek nem egy az egyben beszél. Mert ha azt mondja, hogy az anyám engem minden nap pofon vág, az rajta nem segít. Sőt, bűntudattal tölti el, ha hazamegy, és megkérdezi az anyja, mi történt a foglalkozáson, ő nem mesélheti el ezt. Hogyan játszhatja ki? Kitalál egy történetet, amelyben kifejezi, hogy ő épp attól él át bántalmazást, akinek megfelelni szeretne.

A játékban a gyerek a szimbólumok a mesék nyelvén fejezi ki belső tartalmait, mozgásával, cselekvésével alakítja szerepét. Valós életének nehézségeit mesébe, vagy más kitalált történetbe helyezi át. Alapszükségletei közé tartozik, hogy valóságos világtól különböző képzeletvilágot, csodavilágot alakít ki, ahol minden másképpen van. Ennek legdinamikusabb kifejeződése a játék.

 A csoport, különösen, ha egy férfi és egy nőpszichológus vezeti ezeket, valamiféle szimbolikus pótcsalád.

Egy olyan tér, ahol a gyerek felfedezheti, hogy másoknak is ugyanolyan problémái vannak, mint neki, és hogy ő segíthet a másiknak, vagy kölcsönösen segíthetnek egymásnak. A legkevésbé elfogadott vagy jónak tartott gyerek is talál abban örömet, ha a másikkal azonosulni tud, és a másik megsegítése ér neki annyit, mint az önmegsegítés.

Alfred Adler szerint minden felnőttnek és gyereknek saját melódiája van. Mi, csoportvezetők igyekszünk meghallani egyéni melódiáját, és ezzel megkönnyítjük a gyerek számára, hogy meghallhassa önmagát. Figyelünk rá, megpróbálunk vele együtt rezdülni, hogy lehetővé váljék gátlásainak feloldása, hogy szabadulni tudjon saját magányosságából, és kreativitása felszabaduljon.

Ez a módszer abban különbözik más pszichodramatikus iskoláktól, hogy a dramatista a gyógyulást a gyerek önteremtő képességének mozgósításától, a játékban létrejövő játék-katarzistól, és nem saját értelmezésétől várja.

A csoportvezető maga is játszik úgy, hogy a gyermek történetében elvállalja a gyerek által számára kiosztott szerepet (legyen az emberevő dínó, bántalmazott gyerek, jó tündér vagy bármi), és játékával segíti a gyereket, hogy kifejezze mindazt, amire még nincsenek szavai. A találkozás a gyermek képzeletvilágában jön létre a gyermek önmegvalósítása (meggyógyulása) érdekében.

Janda Zsuzsa

Hannánál képződve…

A Hannával való találkozás, nekünk tanítványainak is a Csodavilágba varázsolódást jelentette, jelenti.  A képzésbe kerülő maga is Csodavilágban találja magát, belemerül egy szimbolikus játékdimenzióba, ahol az együttesség élményén, a csoport spontán, kreatív mesejátékán keresztül ki-ki a másik vonatkozásában ismeri fel önmagát. Képződésünk folyamán találkozunk saját gyerekkori élményeinkkel, érzéseinkkel, játékainkkal, „szörnyeinkkel és hőseinkkel”. És rálelünk segítőinkre is, akik saját kreativitásunk spontán játékunk kísérőiként bukkannak fel, sokszor katartikus pillanatokban. Átéljük, hogy bár kicsiként és gyengeként, olykor „nem elég jóként” indultunk világkörüli útra, képesek vagyunk meglelni saját utunkat, megvívni harcainkat, győzedelmeskedni barátaink által kísérve, „ jóvá lenni” , és meglelt kincseinket közös céljainkra használni.

Mindennek megélése, majd megértése, olyan megfigyelés és meghallás képességet eredményez a gyerek pszichodráma vezető számára, amely a gyerekek létezésmódját, belső tartalmait egyfajta személyes fizikai-érzelmi bevonódás, átélés útján képes befogadni, átérezni.

Játszótársként belépünk a gyerek/ek által mesélt világba, a valóság és a képzelt világ közötti „átmeneti térbe”, átéljük érzelmeit, anélkül, hogy megriadnánk a játékban kifejezett tartalmak intenzitásától, spontaneitásától.  Mellészegődve játszótársává válunk, hogy meséje szereplőjeként segítsük őt a fejlődését gátló akadályok elhárításában.

Ennek a segítségnyújtásnak elengedhetetlen feltétele, ami egyben a képzésünk egyik legnagyobb kihívása is: a dramatista többszintű jelenlétre való képessége. Egyidejűleg tartózkodunk a játékon belül és a játékon kívül.

Belül lenni, a gyermeki képzelet nyelvén való hallást, kommunikálást és cselekvést jelenti; kívül lenni, a gyermek spontán cselekvésének értelmezését, majd ennek a megértett tartalomnak a játékba, a szimbolikusba fordítását jelenti, azzal a céllal, hogy megteremtsünk egy olyan helyzetet, amelyben a gyerek képes felszínre hozni belső mélységeit, mozgósítani belső erőforrásait, öngyógyító képességét és ezzel megváltoztatni önmagát, önmagáról alkotott képét.

Mindeközben a gyerekcsoport folyamatait és az egyes gyerekek szimbolikus cselekvéseit egyszerre kell éreznünk és értenünk. A csoport kapcsolati viszonyai átélésének, átérzésének és megértésének feltétele a verbális és nonverbális kommunikáció, az érzelmek megosztása a sokrétű áttétel, nemcsak a csoportvezetők és a gyerekek, hanem a résztvevő gyerekek között is.  

Mindennek kísérője a játék kreatív folyamatát és az együttlétet kísérő öröm érzése. Ez az öröm nem csupán a gyerekek oldalán jelenik meg, mi gyermekdramatisták is részesei vagyunk.

… ezzel az örömmel osztozunk Hanna hitvallásában:

„A játszás a szenvedélyem, valamint a játék megértése is.”

Drinóczky Viktória

II. Nemzetközi Gyermekpszichodráma Konferencia

A 2. Nemzetközi Gyermekpszichodráma Konferenciát 2015. szeptember 25.-27-én rendeztük. A program legfontosabb aktualitását Kende Hanna 90. születésnapja adta. Egy olyan programot szerettünk volna megvalósítani, ahol Hanna tanítványai, és tanítványainak tanítványai találkozni, együttjátszani tudnak úgy, hogy közben szakmai tapasztalataikat megosztják. A konferencia fő szervezője a Kende Hanna Egyesület volt, a rendezvényt a Magyar Pszichodráma Egyesület és a Magyar Individuálpszichológia Egyesület is támogatta, ami nagy örömet jelentett.  

A három napos rendezvény legfőbb élménye annak megélése volt, hogy sem a nyelvi, kulturális eltérések, sem a különböző elméleti keretek, szakmai kompetenciák nem akadályozzák az együttjátszást, főként, ha a gyerekek világának jobb megértése érdekében történnek.

A konferencián 12 erdélyi, 11 szerb-horvát, 9 olasz, és 3 francia kolléga volt jelen, és üzenetet küldtek szakemberek Ruandából, Németországból.

Péntek kora délután módszertani bemutatókon volt lehetőség részt venni, ahol Herczegh Tímea és Forgács Eszter azt mutatta meg, hogy a zene hogyan hangol rá a történetek kialakítására. Horváth Dorottya és Németh Erika workshopján azt lehetett élményként átélni, hogy a mozgás, a tánc, hogy segíti a folyamatok beindítását. Drinóczky Viktória és Madocsai Dániel pedig abba engedett bepillantást, hogy akár egy firkarajzból, vagy összegyűrt papírból hogyan lehet a gyerekek témájához közel kerülni, és azt játékba fordítani.

A plenáris előadásokon

Anna Maria Bastianini (Olaszország) Történeteink: az enyém, a tied, a miénk című előadásában a gyerek identitása kialakulásának kapcsolati vonatkozásairól beszélt, történetének találkozásáról a felnőttekével és a számára fontossággal bíró gyerekekével. Azt emelte ki, hogy a gyerek - a történeteivel és találkozásaival azt a kivételes jelentőségű helyet alakítja ki a csoportban, ahol a játék során sajátíthatja el, vagy teljesítheti ki  a növekedés örömét.

Kende Hanna A gyermek-pszichodramatista művészetecímű előadásának vezérgondolata – sok példán keresztül – az volt, hogya gyermekpszichodramatista művészete úgy bontakozik ki, hogy játékos gyerekként és értelmező felnőttként szerepet vállal a gyermeki fantázia teremtette varázsvilágban, hogy lehetővé teszi és örömét leli abban, ahogyan a gyerek, túljutva fejlődésének buktatóin,  felismeri és kiteljesíti  önmagát.

Dr. Kárpáti GyöngyvérA terapeuta önreflexiója ... a gyermekkel megélt közös történetcímű előadásban példák hangzottak el, arra, hogy hogyan igyekszik a terapeuta  JÓVÁ-tenni az általa villanásnyira  megélt rossz csoporthelyzetet, s az asszertív, kreatív cselekvés  hogyan nyújt  mintát a gyermek számára. Hogyan történik meg a feltétel nélküli elfogadás, hogyan megy végbe az ős-mi légkörében a valódi, mély tartalmú, gyógyító, az emberi méltóságot visszaadó jóvá-tétel.

Eric Berthommé (Franciaország) pedig A pszichodráma, a képzeletvilág színháza kellékeiről, összetevőiről, sajátosságairól beszélt.

Bemutatkoztak, bejelentkeztek az ország határán kívül működő gyermekpszichodráma munkacsoportok, és beszámoltak a náluk folyó gyerekpszichodráma képzéskeről.

Szerbiában és Horvátorszában 2015-ben a különböző területeken 17 csoport (73 gyerek részvételével), Erdélyben 14 csoport (62 gyerek részvételével), Észak-Olaszországban 7 csoport működik, és Ruandába, Burundiba, Haitire is eljutott a módszer Dr. Varga Melinda gyermekpszichiáter révén.

Szombaton és vasárnap szekciókban dolgoztunk, ahol előadások és módszer- esetbemutatókon keresztül egy-egy témát bontottunk ki. A visszajelzések alapján a műhelyek nem csak az együttjátszás, együttgondolkodás terepei voltak, hanem indirekt formában megmutatták a szekcióvezetők prioritásait, munkastílusát, és sok élménnyel gazdagították a résztvevőket.

Szombat délelőtt a fogyatékkal élő; az intézményben nevelkedő; a krónikusan beteg; illetve a szakszolgálatoknál segítséget kérő gyerekpszichodráma csoportok specifikumai kerültek a fókuszba.

Délután a bűnbak helyzet átalakítása;  a családi krízisen való továbblépés lehetőségei; a szülőmunka és a gyermekpszichodráma csoportok kereteinek kérdései köré szerveződtek a szekciók.

A szombat este az ünneplés, Kende Hanna köszöntése jegyében zajlott.

Először a Makám zenekar kíséretében Korzenszky Klára zenész és gyermekpszichológus gyermekpszichodramatista kollegánk „Szerelemcsütörtök, dobszerda” című családi lemezének interaktív meséje nyomán válhattunk királylánnyá, lovaggá, sárkánnyá, tündérré, hogy a gyermekfolklór közismert darabjai szimbólumai, dalallamai segítségével egy mesevilágba kerüljünk, oda, ahol a vitéz legyőzi a sárkányt, és elnyeri jutalmát, a szépséges királylányt.

Eután a köszöntések következtek: a Magyar Individuálpszichológiai Egyesület nevében, Szélesné Dr. Ferenc Edit és Dr. Csorba János egy ünnepi kiadvány kíséretében, Dr. Frenkl Sylvia a Magyar Pszichodráma Egyesület nevében, és Alfonz Aichinger egy levél formájában fejezte ki jókívánságait, és méltatta Hanna érdemeit. Majd a Rögtönzések Színházának színészei Kiss György Ádám facilitásával megjelenítették a résztvevők Hannával kapcsolatos élményeit, hangulatait. Katartikus pillanatokat éltünk át közösen.

Vasárnap délelőtt a határon túli munkacsoportok mutatkoztak be, illetve arra is mód volt, hogy abból élményt szerezzenek a résztvevők, hogy hogyan kombinálható más irányzatokkal, módszerekkel a gyermekpszichodráma.

Ki kell emelni, hogy a konferencia szinkrontolmácsolással zajlott. Bittó Piroska az olaszok, Boros Csilla a franciák, Pavlovic Márta és Pető István a szerb, horvát kollégák megértését, közvetítését segítették fáradhatatlanul, Tölg-Molnár Zsófi angolul fordított.

Jól esett a záró felszólalásokban azt hallani, hogy sok élménnyel, tapasztalattal gazdagodva távoznak a résztvevők, hogy minden visszajelzésben kiemelték, hogy a közös játék, az együttgondolkodás megtermékenyítően hatott, és friss erőt ad ahhoz, hogy a gyerekeket meghalljuk, megértésükre, elfogadásukra törekedjünk, hogy bízzunk abban, hogy megtalálják saját nehézségeiknek megoldási módjait, hogy olyan teret tudjunk teremteni, ahol értékesebbnek, szerethetőbbnek élhetik meg magukat.

A konferencián több mint 100 fő vett részt.

Mi szervezők pozitívan éltük meg együttműködésünket, egymást segíteni abban is, hogy a konferencia ilyen sikeresen megvalósulhasson.

A szervezőbizottság Drinóczky Viktória, Horváth Dorottya, Pozsár Bea, Herczeg Tímea, Mihály Blanka, Madocsai Dániel nevében: Janda Zsuzsa

És hogy egy kicsit élményszerűbbé tegyem a konferencia beszámolóját – annál is inkább, mert szerintem ez a lényeg- megosztanám egyik tapasztalatomat. Ez egy siket kislány történetének lejátszása a fogyatékkal élők szekciójában. Az esetet Ilyés Irén kolozsvári kolléganő hozta.

A gyerek szegregált intézménybe került első osztályos korában, és ekkor halló gyerekekkel járt egy gyermekpszichodráma csoportba. Majd 2. osztályosként részt vett egy csak siket gyerekeknek indított csoportban is. Története így szólt: Van egy szürke fej, aki a saját világában a menő színes fejek között nem találja a helyét, boldogtalan. Ezért elmegy a tengerhez, ahol egy fehér bálna a hátára veszi és elviszi a furák szigetére. Itt mindenki furcsa, de szeretettel fogadják. Jól is érzi ott magát, de visszavágyik. Kitalálja, hogy befesti magát. Újra elmegy a tengerhez, felül a bálna hátára, aki visszaviszi őt. A többi színes fej most már elfogadja….

Mi, felnőtt dramatisták, - erdélyiek, szerbek, magyarok – a szekció résztvevői játszottuk el a gyerek történetét. Mindenki maga választhatott szerepet. Voltak színesek, voltak furák, volt a fehér bálna, volt a tenger, és a szürke fej. Alig, szinte egyáltalán nem beszéltünk. Nonverbális eszközökkel zárták ki, utasították, üldözték el a szürke fejet. A bálna, a tenger segítő volt, szinte az egyedüli biztonság. A furák szigetén – a szerepvisszajelzések szerint - igazán senki nem érezte jól magát, inkább örültek egy új jövevénynek. Mikor kiderült, hogy elmegy, mindenki veszteséget élt át. Az immár színesre festett szürke a színesek világában igyekezett színeit megosztani másokkal, akik lefagytak ettől. A lejátszás végén nem a felszabadult örömet, sokkal inkább a megosztottságot, és annak feszültséget éreztük, hogy mi épek érzékenyíthetjük ugyan magunkat, hogy megértsük a fogyatékkal élőket, de az „ép” élményt nem tudjuk átadni. Ugyanakkor nehéz az is, hogy ha a szürke színes lesz, akkor lássuk a színeit, és képesek legyünk elfogadni, amit adhat nekünk.

A kislány az intézmény egyik mintagyereke lett, az évek során sokat segített társainak, valamint a velük dolgozó felnőtteknek, és jelenleg egy integrált középiskolába jár.

Janda Zsuzsa  

Vissza az oldal tetejére